Első benyomások: drupal 6 RC1

A mai napon telepítettem a drupalhoz megjelent legújabb verziót, a 6-os RC1-et. Az 5.x-hez képest az install felület sokall kellemesebb lett, habár a Joomla install felülete valahogy még mindig barátságosabbnak és átláthatóbbnak tűnik.
Belépve a frissen telepített drupalba szinte ugyanaz a kép fogad, mint egy 5.x-es verzió esetén (eltekintve attól, hogy most végre nem a már telepített honlapon kell elkészítenem az első – admin – usert, hanem már a telepítésnél), az adminisztrátori menücsoportok és menüpontok a régiek.
A Site building menüponton belül is a szokásos négyes fogad (blocks, menus, modules, themes), ha azonban rájuk kattintunk, akkor új köntösben látjuk viszont a régi funkciókat. Ez a blokkok esetében pl. az jelenti, hogy amint átállítom egy blokk helyzetét, az rögtön oda is kerül (Ajax). A menük esetében pedig nem látom rögtön az összes menüpontot (menülista), hanem előbb választanom kell csak a menük közül, majd azután tudod 1-1 menühöz meglesni a menüpontokat.
A modullista megjelenése a régi, tartalmában van 1-2 változás. Ahogy látom, főleg a naplózás és a nyelvi támogatás (pl. többnyelvű tartalom) fejlődését tartották szem előtt.
A témáknál nem találtam elsőre semmi újdonságot. A már megszokott 5.x-es témák közül válogathatunk!

Megjegyzés