Az első hétvége

2009. augusztus 29.

Na ezen a reggel különösen hiányzott az otthoni mosogatógép… Már eléggé elkényelmesedtünk ezen a téren Pesten, úgyhogy elég nagy időpazarlásnak tűnt az az egy óra mosogatás, ami alatt a tegnap esti cuccokat tisztára varázsoltuk. De a nap többi része már nagyon jól alakult. Kinéztünk két másik strandot (Leftos Gialos és Tzortzi Gialos), s az egész délutánt snorkelezéssel, napozással (kicsit le is égtünk), olvasással töltöttük. A snorkelezések mindig tartogattak valami különlegeset. Az első alaklommal egy számunkra különleges, hosszúkás, hegyes szájas/csőrős halat (később kiderült, elég gyakori errefelé: csőrös csuka – belone belone), a másik strandon pedig gyönyörű medúzákat láttunk. Persze túl közel nem mentünk hozzájuk, de tényleg csodálatos volt, ahogy a kis halakkal együtt lebegtek a vízben. Ráadásul rögtön kétfélével is találkoztunk, az egyik a szokásos bíbor/kék színekben pompázott, a másik pedig a szemölcsöcs medúza (cothyloriza tuberclata) névre hallgat, s könnyen felismerhető, ugyanis sárga színű ernyőjéből rengeteg rövid, kékes/feketés gombócban végződő tapogató indul ki. Miután körbeúsztuk az egész környéket, s rendesen elfáradtunk, úgy gondoltuk igazán megérdemlünk egy vacsorát a tengerparton. A második strandnál egy kisvendéglő, s nagy tábla hirdeti: tradicionális görög ételek. Tzatzikivel kezdtünk, görög salit is ettünk… Itt láttam először az étlapon egy tipikusan görögnek mondott, citromos mártásos csirkét – nyamnyam – de sajnos kifogytak belőle aznapra (vagy erre a szezonra…). Hazaérkezvén egy papírfecni várt minket az ajtónál, Kleopatra írt, hogy ha van kedvünk, menjünk át az Old Town-ba este, mert élő görög zene lesz, buzukival. Gyors fürdés, öltözés, kocsiba vissza – mivel már sötét volt, ezért tévelyegtünk egy cseppet, de még bőven időben odaértünk. Este 10-kor azt mondták, hogy még ráérünk sétálni a kisvárosban (ami nagyon szép!), mert csak 11-kor kezdődik az igazi zene és lesz görög tánc is – Anitának rögtön felcsillant a szeme. A városkáról azt kell tudni, hogy nem is olyan régen, egy földrengés elpusztította az ott lévő épületeket, s az emberek átköltöztek pár kilométerrel arrébb, megalapítva Patitirit, a mai fő/kikötővárost. A település romjait pedig – ahogy lenni szokott – gazdag nyugati, főleg brit, vállalkozók vették meg tokkal-vonóval, s felépítettek egy kicsi, rendezett, turistacsalogató és vendéglőkkel teli városkát. Tényleg nagyon szép, és szerencsére görög mintára építették újra, úgyhogy igen hangulatos is (képeket a legújabb Alonissos – week II. set-ben találsz a flickr-n). A helyi tavernában már ment a zene mikor visszaérkeztünk a sétából. Megismerkedtünk Thomassal (Kleopátra ismerőse), aki egy kb. 50 éves amerikai táncművész, de már sok-sok ideje Görögországban él. S hajnali 1-ig hallgattuk a zenét…

2009. augusztus 30.

Ez a nap már nem volt olyan mozgalmas, mint a tegnapi. Délben keltünk, pakoltunk, olvastunk, bevásároltunk aztán lementünk egy közeli strandra, s ott még szunyokáltunk egy picit. Este pedig főztünk egy jó nagy fazék zöldséglevest (3 napig ettünk – na jóó, csak kettőig, de egy dobozzal eltettünk a fagyasztóba). Kicsit sétáltunk még este a kikötőben, s már véget ért a nap.

Megjegyzés